2021. október 26., kedd

Sütőtök

Az ősz szezonális ételének többségünk a sütőtököt tekinti. Több fajtáját különböztetjük meg, szinte minden színben és formában megtalálható. Három legnépszerűbb fajtája: a nagydobosi sütőtök, a sonkatök (vagy más néven kanadai sütőtök) és a halloween tök.

Magyarországon hagyományos töknek a Nagydobosi sütőtököt nevezzük. Különlegessége, hogy külső héja szürke színű, ezáltal sokkal inkább megkülönböztethető a többi fajtától.

A sütőtök többeknek a minden évben október 31-én tartandó Halloween jelképe, ami Magyarországon ugyan még annyira nem elterjedt ünnep, de évről évre rendszeresen nő az ezt ünneplő emberek száma. A
tök faragás népszerű tevékenység a kis gyerekek között, jellemző erre az időszakra. Erre, az úgynevezett Halloween tököt használják fel. Ennek is köszönhető, hogy itthon ez a tökfajta nem túl elterjedt.

A Kanadai- vagy más néven Sonkatök felhasználása az ételek során történik. Könnyű felhasználni, mert vékony a héja, de vastag a húsa, ezért pürésebb ételek készítéséhez remekül lehet hasznosítani, például pitéhez vagy főzelékekhez.

 Ételként további változatos felhasználási lehetőségeket tudunk kiemelni. A sütőtökpite remek desszert, de előételként a sütőtök krémleves vagy főzelék is tökéletes választás. Kicsit különlegesebb felhasználása a vaj, a lekvár valamint a sajtgolyó.

Ha nem étel ötletekben gondolkozunk, a sütőtöksör vagy akár a sütőtökös pálinka is jó alternatíva, ha az ember változatosabb italt szeretne fogyasztani.


Viszont nem minden sütőtök fogyasztható és felhasználható. Megkülönböztetünk, úgy nevezett dísztököt is, amely otthon is termeszthető dekorációs elem.

Miért is hasznos számunkra a sütőtök?

Az ízes ételek mellett több más tényező is szerepet játszik abban, hogy miért is fogyasszunk sütőtököt.

Finom, egészséges és az egyik legolcsóbb vitamin-, tápanyag- és ásványi anyag-forrás. Fogyasztása rendkívül hasznos az emberi szervezet számára, serkenti a májműködést, jó hatással van az emésztési problémákra, segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében, fogyasztásával csökkenthető a szürkületi vakság kialakulásának kockázata is.

Sok jótékony hatása nem csak belsőleg, de ez külsőleg is megmutatkozik. A húsából készített arcmaszk használata puhább és egészségesebb bőrt biztosít az ember számára.

 

Készítette: Müllner Dalma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Melyik bort milyen pohárból érdemes fogyasztani?

Bár a bor szinte bármilyen pohárból fogyasztható, azért érdemes egy kis időt fektetni a kutatásra és a megfelelő borospoharak vásárlására, m...