2021. október 26., kedd

Az újbor ünnepe - Márton-nap

Ősz vége felé járva már lehet sejteni - leendő borászok révén - hogy mit hajtunk fel a libacombok mellé. Az ünnepi asztalról a gyomorrontás mellett, az újbor sem maradhat el.

Mit nevezünk új bornak? Lehet fehér, rosé vagy vörösbor, a lényeg az, hogy korai szüretelésű fajta legyen. Ilyenkor a frissen kierjedt bort érlelés nélkül zárják a palackba. Ekkor a legáthatóbb a gyümölcsös, szőlős íz, még nem találhatóak meg bennük az érlelésből származó aromajegyek. Ezek a borok szinte itatják magukat a frissességükkel. Az újbor egészen a következő évi szüretig számít újbornak.
A legismertebb újbor a francia Beaujolais Noveau. A Beaujolais-ból származó boroknak időben messze nyúlik a története. Ezen a vidéken élő gazdák versenyeztek kinek a bora jut el mielőbb a közönséghez. Ennek a csatának egy rendelet vetett véget, amely előírta, hogy november harmadik csütörtökén mutathatják be az újbort.

És miért Márton-nap? Nálunk azt figyelték meg, hogy a szüret után körülbelül november közepére, Márton napjára készültek el a borok. Márton az újbor bírája is, ehhez fűződik az a hagyomány, hogy az újborból minél többet kell inni, mert annál egészségesebbek leszünk. Manapság megszokottá vált, hogy Márton napján mutatják be a termelők az új bort.


Az újbornál pedig csak a régi jobb, igyunk, együnk, boldog Márton-napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Melyik bort milyen pohárból érdemes fogyasztani?

Bár a bor szinte bármilyen pohárból fogyasztható, azért érdemes egy kis időt fektetni a kutatásra és a megfelelő borospoharak vásárlására, m...