A Koronavírusnak köszönhetően számos esemény elhalasztásra került az
elmúlt két évben, melyek közé a Tájodüsszeia kiállítást is sajnálattal
sorolhatjuk. Bár idén sikerült bepótolni az elmaradást, hiszen 2021.június
24-én a MATE Budai Campusán lebonyolításra került.
A Tájodüsszeia egy olyan kiállítás, amit öt évente szervez a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata |MÉK|, valamint a Magyar Tájépítészek Szövetsége, és a legfigyelemreméltóbb tájépítészeti alkotásokat enumerálja.
2016-2020-as alkotások közül 91 projekt került beválogatásra, melyek különféle területeit mutatják be a tájépítészetnek, többek között kert- és szabadtérépítési |50 projekt|, a település léptékű tervezés |9 projekt|, a tájvédelem és örökségvédelem |14 projekt|, a kutatás elmélet |12 projekt|, a társadalmi akció |2 projekt|, valamint a tájművészet és dizájn |4 projekt| kategóriákban.
Ez mind tájépítészet! – fogalmazott Dr. Boromisza Zsombor a kiállítás kurátoraként, aki az eseményt megnyitotta. A Tájodüsszeia célja az volt, hogy prezentálják a hazai tájépítészeti alkotásokat, és betekintést nyerhessenek a látogatók mind laikusok, mind szakmabeliek az elmúlt évek újdonsült fejleményeibe.
A kiállítást 2010-ben hívták elsőként életre, amely lényegében Bardóczi Sándor munkájának gyümölcse, aki jelenleg 2019. óta Budapest fő tájépítésze. Emellett a szakmán belül többféle irányzattal is foglalatoskodott, így nagyobb rálátása révén fontosnak tartotta, hogy időszakosan seregszemlére kerüljenek és a tervezők, kivitelezők is belátást nyerjenek egymás munkásságaiba.
A laikusok sokszor nem is tudják, hogy létezik a tájépítészet, mint olyan, és ha igen nem igazán tudják, hogy mivel foglalatoskodunk. Az utcán sétálgatva, kitekintve a villamos ablakán, csodálkozva a terek parkok látványában, mind-mind tájépítészek keze nyomában gyönyörködhetnek és használják kikapcsolódás vagy szórakozás céljából. Példának okán a nemrégiben átépített Széll Kálmán tér, vagy a rengeteg látogatót vonzó Széllkapu Millenáris park is ezek közé sorolandó és felsorakoztatásra kerültek az idei Tájodüsszeia kiállításon. Az eseményen szereplő alkotásokból egy kiadvány is készült, melyben minden egyes projekt megtalálható, köszönhetően a szerkesztőknek Földi Zsófiának, Boromisza Zsombornak, Valánszki Istvánnak, valamint Fekete Albertnek, továbbá sok más közreműködőnek.
A jövőbeli tájépítészeknek is már hasznos lehet megismerkedni életszerű példákkal, cégekkel, szakemberekkel, projektekkel, hisz később ez a mindennapjaik része lesz, és remélhetőleg a hivatásuk is, hogy szebbé, hasznosabbá és élhetőbbé tegyék a környezetünket.
Az esemény sikerét tekintve
minden bizonnyal érdemes lehet ellátogatni a következő Tájodüsszeia kiállításra
2025-ben.
Készítette: Rácz Kata
Landscape Odyssey
Thanks to the Coronavirus, many events
had to be postponed in the last two years. The Landscape Odyssey exhibition was
no exception, but luckily this year, on the 24th of june, it was held at the
Budai Campus of MATE.
Landscape Odyssey, the home of the most
remarkable designs, is organized every five years by the Magyar Építész Kamara
Táj- és Kertépítészeti Tagozat* and the Magyar Tájépítészek Szövetsége
(Hungarian Landscape Architect’s League).
Out of the creations made between 2016
and 2020, only 91 projects were selected. The different categories are the
following: garden and outdoor construction (50 projects), settlement planning
(9 projects), the protection of landscape and heritage (14 projects), research
theory (12 projects), social action (2 projects) and last but not least,
landscape art and design (4 projects).
It’s all landscape architecture! –said
Dr. Zsombor Boromisza as the curator of the exhibition, who opened the event.
The purpose of the Landscape Odyssey is to present the national landscape
architecture creations, and so the visitors and the professionals can get a
peek in the novelties of the latest years.
The exhibition was first held by Sándor
Bardóczi in 2010. He is currently the chief landscape architect of Budapest
since 2019. Due to his professionalism, he has a great insight into the matter.
He thinks it is significant that the designers and contractors can see each
other’s work.
Everyday people often don’t even know
that landscape architecture exists, and if they do, they don’t know what it’s
about. Walking on the street, looking out from the tram’s window, amazed by the
view of the parks, they can admire the art, or they can use them to relax. For
example, the recently rebuilt Széll Kálmán square or the popular Széllkapu
Millenáris park were presented at the Landscape Odyssey this year. The event
also included a publication, in which each project can be found, thanks to
Zsófia Földi, Zsombor Boromisza, István Valánszki and Albert Fekete editors.
It is useful for the future landscape
architects to get acquainted with lifelike examples, companies, professionals
and projects, because this will be part of their everyday lives, and hopefully
their profession to make our environment more beautiful, useful and livable.
Considering the success of the event, it
is certainly worth visiting the next Landscape Odyssey in 2025.
*: a group of hungarian landscape and
garden architects
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése